Mégpedig nem is akár hogyan! Az idei év első szombatján ugyanis mentőztem egyet a kicsi Rolcsikával! Szerencsére nem mentünk messzire csak ide a "csuda" esztergomi kórházba, de már csak óvatosságból! Hiszen mire kiért a mentő már már kezdett jobban lenni a mi kis pirinyónk! Nem volt nagy baj (de már kiestünk a gyakorlatból), úgy véljük elrontotta a gyomrát annyira, hogy teljesen lesápadt és mozdulni sem nagyon tudott, de mikor kihányta magát jobban lett. Szegény apa, pont kimenőt kaptam aznap estére így ő volt a srácokkal és mire hazaértem jött a meglepetés...... hááát élmény volt! :(
A másik fontos dolog, hogy Roland végre átszokott az itatós pohárra (nagy meccs volt), de már el is kezdett ismerkedni a (sima) pohárral. Ezalatt Ádám már az esti vacsi után csak pohárból kap inni ill. iszik is belőle egyedül, nagyon ügyesen fogja a poharat és tényleg csak pár csepp folyik ki!
Továbbra is a kedvenc játék a legó ill. a karácsonyra kapott rajztábla, amit ezek szerint nem árt nagyobbra lecserélnünk! :) Szinte nem telik el úgy "FÉL ÓRA", hogy ne fogják a kezükbe, de lapra (falra) is nagyon szépen rajzolnak krétával és ceruzával is! A Jézuska által hozott hatalmas autók és traktorok nem bizonyultak valami strapabíró járműveknek, így a készlet már igen hiányos. Ádámnak nagyon bejön a kis dömper amibe beleül és úgy közlekedik. Roland inkább telefonálgat. A legek leg-je nem más mint az esti fürdés, imádnak a vízben játszani.
Nagy erőkkel folytatjuk a korai fejlesztést is, hiszen áprilisban újabb vizsga vár a kis apró talpúra! Közben kaptunk időpontot az OITI-be, ahol az éves vizsgálat-kontroll lesz kiegészítve koponya CT-vel és hasi UH-val, utóbbi a hasi szár revízió miatt! Valamint vissza kell még mennünk az I. sz Gykk-ra is szintén kontrollra (az utolsó műtét miatt). Hátra lesz még egy Heim Pál-os, Orthopédiai vizsgálat is, de majd csak ha már jó idő lesz, lehet sétálni, mert reggel fél 8-ig kell sorszámot húzni és a rendelés jó esetben csak 10 óra után kezdődik! Szóval szép kis nap lesz, de majd csak ha tényleg jó idő lesz!
2013. január 17., csütörtök
2013. január 4., péntek
2013. január 1., kedd
Ünnepek
Ünnepek---- amik nagyon gyorsan elmentek! Nagyon élveztük, hogy apa velünk van. Szinte nem telt úgy el reggeli ébredés a fiúknál, hogy ne az legyen az első kérdés: apa hó-van? Hááát apa még alszik és ekkor szépen kézen fogva átjöttünk apához akit puszival ébresztettek (persze úgy csinált apa mint aki alszik).
Már egy (kettő) hónapja hallgatják a manók a karácsonyi zenéket és nézegetik az előző karácsonykor készült képeket szóval a hangolódás meg volt! De mégis majd leesett az álluk mikor megláttál az (idei) fát a konyhában.
Na és a csihu (vonat), hááát az ajándékokkal nem is foglalkoztak igazán. Csak vonatoztak, majd a kezükbe került az első ajándék "A rajztábla" és innentől kezdve csak az volt a sláger a többi csomag már nem is volt olyan izgi.
Délután aztán elmentünk a nagyszülőhöz akik már nagyon vártak, hiszen ott gyűlt össze a család apraja nagyja! Ott egy gyors ebéd következett majd a maratoni ajándékozás! A gyerkőcök azt sem tudták hova kapjanak először, hiszen volt ott minden kis autó, nagy autó, traktor, zenélő.....
A napvégére rendesen elfáradtak és amint hazaértünk, ágyba bújtak és már aludtak is!
Ez az ajándék áradat nem szűnt meg szinte az egész héten hiszen majdnem minden nap jött valaki!
A szilveszter is nagyon tetszett Nekik. Volt nagy csodálkozás mikor a szobából észre vették a mindenféle girlanddal feldíszített lakást! Olyan édesen mondták szinte egyszerre, hogy: szééép! és mondják szinte minden nap. :)
Este még táncoltunk egy hatalmasat, majdnem egy órán keresztül rázták folyamatosan így nem csoda, hogy 9 órákkor összerogytak és végig aludták a hatalmas durrogtatásokat!!! :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)