Tegnap a fiúk és én elmentünk a mamáékhoz. Jó is volt abba a dög melegbe iker kocsizni fel a hegyre, de hát én akartam arra menni! :) A mamáéknál aztán megebédeltünk és én naiv azt hittem, hogy lesz egy nagy szundi a fiúk részéről, de ez nem így történt! Éppen ezért elővettük a kis kádat és kivittük az udvarra.
Először Ádám pancsizott, na jó játszott a vízben a játékokkal! Majd Rolcsi követte aki már tényleg pancsizott, úgy verte a vitet hogy csak na! :) Közben a mama megérkezett egy gyümölcs tállal, amit Ádámunk meg is kóstolt oly annyira bejött neki a friss barack, hogy azon nyomban meg evett egy egészet (persze pépesítve).
Őt Roland követte, neki is ízlett a barack, de viszonylag hamar megunta a kanalazgatást és inkább cumiból kérte a megmaradt gyümölcsöt! El is álmosodott tőle, de a várt nagy alvás megint elmaradt. Ádám tudott volna aludni, de hát indulni kellett. Fél útig elkísért minket a papa és a mama, aztán pedig apa vette át a staféta botot! :D
Kis húgom, csak hogy kissé megváltozzon a napi rutin eljött hozzánk pár napra! Jól elvoltunk sokat segített és nap végére már nem csak én voltam hulla fáradt, hanem ő is! A jó időt kihasználva szinte mindig meneteltünk valahova. Elkezdtem intézni a keresztelőt is, de nekünk ez sem jön össze úgy ahogy mi szeretnénk! A mai napig nem tisztázódott az időpont, mivel a pap bácsi nyaralni megy, mikor mi szeretnénk tartatni, a helyettes pedig már nyaral így vele sem tudok egyeztetni! Ma ismét teszek egy próbát, hátha összejön már valami pontosabb! :)
A nagy bumm.... Ezt szó szerint értem! :( Kedden délelőtt az én nagy fiacskám megtanult repülni! :( Az ágyról lefele! Ami elég magas így kissé nagyot esett. Fél perc alatt történt mindez. Hamar megvigasztalódott, tán csak megijedt. De az biztos, hogy én majdnem infarktust kaptam! Rossz érzés kerített hatalmába, hogy ilyen figyelmetlen voltam! Azonnal hívtam apát és elmondtam mi történt, majd a mamát is aki azonnal jött és miután megetettük Ádámot (mert megéhezett és egy falatott sem hagyott, így tudtuk nincs nagy baj), azért mégis csak bevittük őt a kórházba, hogy nézzék meg. Szerencsére nem találtak semmit, igyekeztek megnyugtatni, hogy nem ez lesz az utolsó eset (esés, repülés). Jó jó én ezzel tisztában vagyok, de akkor is rossz érzés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése